Hubold – újabb ponzi

Felkerült a FB hirdetési csoportokba az újabb scamgyanús HYIP a Hubold. Hát, mit is mondhatnék, ez az egyik leggagyibb megvalósítása egy hitelesnek tűnő weboldalnak.

Miről is van szó? Elég, ha azzal kezded hogy a lap aljára görgetve megnézed a CERTIFICATE című képet, amiből itt egy részlet látszik:

hubold1
EXPERT!!! Édes Istenem! Ez egy egészen elképesztő hamisítvány, ami egy cégbejegyzést hivatott imitálni – de nagyon rosszul. Abból látszik, hogy hamis a kép, hogyha megnézed a lapon lévő szövegeket – azok kissé életlenek és más színűek kivéve a Company number után lévő részt és a csupa nagybetűvel szedett HUBOLD EXPERT INVESTMENTS  szöveget. teljesen elüt a többi szövegrésztől, ugyanúgy mint a dátumozás. Még a betűtípust sem sikerült eltalálni a csalóknak, akik valószínűleg hiányoztak az iskolából, amikor a helyesírást és a földrajzot tanították. Ezt arra alapozom,hogy még lejjebb görgetve a Contact Us-nál sem stimmel valami:

hubold2
Életemben kétszer jártam Los Angelesben, annak is Santa Monica nevű városrészében, de Saint Monik (k-val) egészen biztosan nincs, nemhogy L.A-ben de egész Amerikában sem. 1024-es irányítószám sem létezik, annak legalább 5 számjegyűnek kell lenni az USA-ban. Legalább ezekre az apróságokra figyeltek volna, ha már egyszer csalni próbálnak. Sajnos nincsenek kétségeim, hogy még így is rengeteg pénzt fognak begyűjteni és gyorsan el fognak tűnni vele, hátrahagyva rengeteg károsultat.

Végezetül, ha ennyi még nem volt elég a “bizalomgerjesztő” előzményekből, következzenek a pénzügyi tervek. Azok is ugyanannyira légből kapottak és idegborzolóak, mint az eddigi információk. Vessünk rá egy rövid pillantást:

hubold3.jpg

Talán nem kell hosszan magyaráznom, hogy a napi 2% profit lehetetlen, főleg úgy hogy a 20. napon még a törzstőkét is visszafizetik, ez ugyanis 140% nettó profit lenne. Ugyan miből? Kokainnal kereskednek vagy mit csinálnak? Mert hogy nem trédelnek az biztos. És van ennél rosszabb is. 15% hetente, 5 héten át és a végén visszaadják a törzstőkét. azaz 175% durván egy hónap leforgása alatt. De még erre is lapot húznak, mert van 1% profit óránként, ami  a 100 óra futamidő végén 100% hasznot jelent + a befizetett tőke is visszajár. 100% haszon 4 nap alatt!!! Ez egy hónap alatt 800%!!! Ez igen! Azt hiszem írok Soros Györgynek, hogy fasorban sincs a befektetéseivel a Hubold mögött.

Na, nem akarom tovább ragozni. Ennek az átverésnek sem jósolok többet 10 napnál. És az sem menti fel azokat, akik ezt hirdetik, hogy ingyen is el lehet kezdeni – befizetés nélkül. Mert terjesztik ezeket az ostobaságokat és sajnos az ingyenesen elkezdők közül többen is be fognak fizetni a nagyobb profit reményében. A meglepetés viszont még várat magára pár napig. Nem lesz jó vége.

Reklámok

Tisztelt Olvasók!

Több mint 6 éve foglalkozom az interneten fellelhető befektetési lehetőségek feltérképezésével. Ennyi idő elég volt arra, hogy lássam mennyi csaló weboldal próbálja becsábítani a gyanútlan embereket a csapdájába. Ez a csapda pedig nem más, mint a gyors meggazdagodás ígérete, melyet az emberi kapzsiság felpiszkálásával tudnak hihetővé tenni. Ez tömény pszichológia, amit MLM-szerű piramisjátékokba burkolva adnak el újra és újra azoknak akik még nem égették meg magukat. De azoknak is eladják, akik már vesztettek el pénzt és szeretnék visszatermelni valahogy.  Mert a veszteség az egyik legelviselhetetlenebb érzés. Nincs annál rosszabb mint beismerni, hogy már megint eltűnt egy cég a pénzünkkel.  És mert ki ne örülne annak, ha egy hónap alatt 40-60-100% hozamot tudna elérni a befektetésével. De lássuk be: ez lehetetlen! Mint ahogy lehetetlen az is, hogy egy többszintes MLM-rendszer valóságos üzlettel kitermelje azokat a hozamokat és jutalékokat, amiket aztán kioszt azon tagjainak, akik a beszervezéssel foglalkoznak. Igazából ezek nem is MLM-ek, ugyanis egy valódi multilevel üzletben van valamilyen termék, aminek az eladásából fedeznek minden költséget. A befektetési MLM-eknél nincs semmilyen termék, csak üres lózungok (megj.:az évek alatt talán összesen néhány olyan befektetéssel találkoztam, amelyek valóban betartották ígéreteiket és garanciáikat. Nem fogom ezeket megosztani, mert ez a honlap nem ezért jött létre).

Ha valóban lennének olyan lehetőségek, akkor Bill Gates, George Soros és társaik is egészen biztosan részt vennének benne (akik évi 10-20% tőkenövekedéssel is elégedettek). Mégsem teszik, mert ők tudják, hogy nincsenek és nem is lehetnek ekkora hozamok legális üzletekből. Ezt csakis illegális módon, a régi tagok kifizetéseit az újonnan belépő tagok befizetéseiből fedezve lehet kitermelni – egy darabig! Egészen addig, amíg el nem kezd csökkenni a befizetők tábora. Mert ekkor megfordul a kocka és kezd több lenni a kifizetendő pénz, mint amit az újak befizetnek és a piramis törvényszerűen összedől.

Jó tudni, hogy kivétel nélkül minden piramisjáték fizet az elején (akár hónapokon, éveken keresztül is) és ez nagyon megtévesztő. A hálózatszervezők is ezzel csábítják be az újakat, hogy: “De hiszen fizet!”. És mutogatják a kifizetési bizonylataikat, amik valódiak. Azután jön a meglepetés! Egy idő után érkeznek az első jelek, amik arra mutatnak, hogy bizony bajok vannak: fizetési limit felemelése, fizetési nehézségek, határidők a következő kifizetésre, nem megválaszolt support levelek és végül a honlap eltűnése nyomtalanul az internetről. Több száz ilyet láttam már, többet magam is átéltem.

Ezt a honlapot azért hoztam létre, hogy felhívjam a figyelmet a jelenleg futó piramisjátékokra. Mert most is vannak ilyenek, mégpedig pont azok, amiknek a hirdetéseivel Te is egészen biztosan találkoztál már a Facebookon lévő hirdetési csoportokban. Mert a legtöbb ilyet ott reklámozzák azok, akik extra bevételt remélnek azzal, ha terjesztik. Felelőtlen ígérgetés megy, gyors meggazdagodást ajánló kommentek tűnnek fel egyre-másra. Egy ideig próbáltam ott eloszlatni a tévhiteket, de a hirdetők egyszerűen letiltottak és rájöttem hogy ezzel a módszerrel kevés emberhez jutok el. Így nem maradt más lehetőség, mint egy olyan weboldalt csinálni, ahol több lehetőségem van a leleplezésre vagy a megvilágításra.
És szükség van még valamire, ami nélkül hiába írok itt bármit: a józan paraszti eszedre!  Hogy rájöjj arra, hogy megvezetnek, átvernek, hazudnak neked amikor az éppen aktuális legújabb meggazdagodási lehetőséget akarják rád tukmálni valószínűleg számodra tök ismeretlen emberek. Érdekes módon ők már az előzőből sem gazdagodtak meg, de annyit azért valószínűleg ki tudtak venni belőle, hogy ne járjanak rosszul. De csak azért tudták ezt megtenni, mert találtak elég madarat, aki alattuk fizetett be. Ne te légy a következő!

Téma sajnos mindig lesz, mert ez az iparág virágzik. Jó olvasgatást kívánok!