Egy rövid video a Bizmo témához

Nem szeretném hosszan kommentálni az alábbi videót, de tekintettel az elharapózó hirdetésekre, minden szavával egyetértek. Nemcsak a Bizmo-ra, hanem minden hasonlóan felesleges lehetőségre vonatkozik a kisfilm:

Reklámok

BIZMO – gyárts LIFEhack-et!

Az új netes őrület neve Bizmo, ami egy angol szöveg szavaiból kirakott mozaikszó: “Where business meets opportunity”.  Minden ezzel van tele, a közösségi háló folyamatosan dobja fel a tagok által kirakott hirdetéseket – nagyon unalmas. A legszomorúbb, hogy hisznek benne! Azok hisznek benne, akik évek óta várják életük bizniszét a NAGY LEHETŐSÉGET! Az elvakultság megdöbbentő, látom hogyan ugatják le azokat, akik fel mernek szólalni ellene. Pedig csak elő kellene venni egy számológépet, ami ott van a kezük ügyében a gépen vagy a mobilon – és SZÁMOLNI! Kiszámolni, hogy miért lehetetlen az az összeg amit ígérnek. Merthogy nem kevesebbet, mint 1000-1500 eurót lehet olvasni mindenhol, ráadásul még el sem kell menni otthonról, úgy lehet dolgozni. Mi több kell ennél? Pontosan arról szól a honlap, amit a nagyérdemű publikum hallani akar! Abba már nem gondolnak bele, hogy nyugaton az alapfizetések kezdődnek ennyinél, de azért rendesen meg is kell dolgozni.

Ennyi bevezető után nézzük, miről is szól ez a “fantasztikus” lehetőség!
Lifehack – ez az alapja mindennek. Ha beírod a Youtube-ra kulcsszóként, rögtön látni fogod miről van szó. Rövid, megzenésített ötletek, érdekességek, tippek. Többféle kategória létezik, konyhai, barkács, stb. Az Instagramon is rengeteg van belőle, biztos mindenki találkozott már vele.
És itt érkezik a képbe a Bizmo, ami egy mobil appot ad, amivel ezeket a lifehackeket meg lehet osztani a Facebookon (hát persze hol máshol?) – az előfizetők hírfolyamában. Az előfizetés havidíja 10 euró, de vannak magasabb csomagok is. Egyébként milliószám találni ingyen lifehacket, nem tudom ki az a szerencsétlen, aki előfizet ezekre. Arról most nem beszélek, hogy a Facebooknak nyilván nincs kidobni való pénze ilyesmire, de hát olyan jól hangzik, hogy  ez is bele van szőve a koncepcióba.

Kétféle módon lehet pénzt keresni, lifehack készítéssel/megosztással és toborzással. A készítés/megosztás tiszta sor, hogy robotmunka, de a toborzás már más tészta.

Egy kilenc szintes, sávokra osztott szponzori hálózat (MLM) van integrálva a lehetőség mögé. DMS azaz Dynamic Matrix System a neve, ami egy forradalmian új megoldás. Ez százszor jobb mint  bármelyik korábbi szponzorrendszer! Ezt is már hányszor hallottam! Alacsonyan röpködnek az 5-10-15%-ok, megfejelve a hangzatos BASIC, PRO, ELITE szintekkel, 10% extra forgalmi jutalékkal. Csak az nem jut senki eszébe, hogy ezek a pénzek mind veszteségek a Bizmo számára, hiszen a bevételéből ezeket minden hónapban ki kell fizetnie.  Itt van egy magyar tolmácsolással ellátott webkonferencia.

Ha jól figyeltél, akkor feltűnt hogy a 30 perces videóban mindössze 2-3 percet szánnak a munka részre, az összes többi a szponzorálásról szól! Hát nem érdekes?

Minden további magyarázat helyett következzen egy gyors számítás, talán ez kijózanítóbb hatású, mintha oldalakat teleírnék. Fogalmam sincs hogy a mai napig hányan regisztráltak és a 35 napos ingyenes időszak után hányan fognak befizetni minimum10 eurót. Ennek figyelembevételével egy átlagos számmal fogok számolni:

Vegyünk 1 millió tagot, ami a Facebook elterjedését figyelembe véve (1,5 milliárdan használják) elenyésző. Az 1 millióból legyen 100.000 aktív tag. Ők befizetik a minimális 10 eurót (többet is lehet, de maradjunk az alapnál). 100.000 x 10 = 1.000.000 EUR
Ennyi a havi bevétel. Ennek az összegnek nagyjából a 15-20%-a azonnal elmegy különféle jutalékokra. Marad 800.000 euró. A Facebook is fizet a Bizmonak (legalábbis ezt mondják) – nem tudjuk mennyit, de legyen még egyszer ennyi, azaz 1.6 millió euró.
Tegyük fel hogy ennek 100.000 embernek a 10%-a komolyan veszi az üzletet és az 1000 eurós jutalékra hajt, vagyis szponzorál (a megosztásokért biztos hogy csak filléreket fognak fizetni). Így tehát 10000 ember megkapja a havi 1000 eurót: máris 10 milliónál tartunk. De legyünk realisták és számoljunk 3000 sikeres szponzorral, ami igazán kicsi szám világviszonylatban: 3000 x 1000 euró = 3.000.000 EUR. Van kérdés?

Egy kérdés lehet: honnan veszem az adatokat? Jeleztem hogy az egész egy becslés, de az arányok azok a tapasztalatok alapján lettek kialakítva. Ez a rendszer fenntarthatatlan, mert eladhatatlan. Előfizetni azok a balekok fognak, akik nem hallottak még a lifehackről és arról, hogy ingyenesen is több ezret meg lehet nézni az interneten.

CRYPTOGOLD – bányászat élethosszig?

Íme egy olyan weboldal vagy vállalkozás amely élethosszig kínálja a kriptopénz bányászati lehetőséget. Ez a Cryptogold, amely már deklaráltan több mint 100.000 taggal rendelkezik. De vajon elgondolkodott-e már valaki közülük azon, hogy mit is jelent az “élethosszig – lifetime” kifejezés?

Ha létezik ócska és elcsépelt MLM-szöveg, akkor ez az! Mégis nagyon jól működik, mert az emberek legalapvetőbb érzelmeire – az anyagi biztonságra és függetlenségre – apellál. Tudják ezt a cég gurujai és ki is használják gátlástalanul. Gusztustalan ez a módszer és nem szépít rajta semmit az, hogy állítólag jól működik – most még.  Egyébként 2017. szeptember 17-én indult el a weboldal és röpke 5 hónap alatt érte el a 100.000 fős tagságot, ami pontosan jellemzi a bitcoinőrületet. A domain bejegyzés alapján a tulajdonosok kiléte titkos, nem lehet tudni milyen társaság áll a weboldal hátterében. Ugye, máris milyen bizalomgerjesztő?
Az már tök mellékes kérdés, hogy csak olyan személyek választják az ilyesfajta szolgáltatásokat, akiknek semmi közük egyébként a kriptobányászathoz, mert fogalmuk sincs róla, sem arról, hogy felhőalapú bányászattal lehetetlen olyan mértékű nyereséget hosszú távon kitermelni, mint amit a Cryptogold kínál. Magyarán megmondva – ők azok, akiket megvezettek a hangzatos MLM-dumákkal! Ezek után szánalmas, hogy az a cég szlogene: “Legyél te is bányász!”.
A felhőbányász (cloudmining) cégekben egyetlen tag sem rendelkezik hardverrel, legfeljebb csak egy csomaggal ami tartalmaz némi bányászkapacitást, ennélfogva bányásznak sem lehet nevezni őket – legjobb esetben befektetőnek – amely kitételtől az összes felhőbányász cég elzárkózik mondván, ők szigorúan csak kriptobányászattal foglalkoznak, de nem kínálnak pénzügyi megoldásokat, befektetéseket. Lehet jogi nyelven csűrni-csavarni a dolgokat, de akkor is ugyanaz marad a gyerek neve!

De haladjunk tovább, van itt más érdekes dolog is.
Itt is van 3500$-os – nem eurós – csomag, hasonlóan a korábban tárgyalt felhőbányász céggel, de – és itt kell meglepődni – azt állítja a Cryptogold, hogy a bányászatuk úgy működik, hogy mindig a legoptimálisabban bányászható coint bányássza a szoftverük. Nahát, micsoda véletlen, hogy pont ezt ajánlja az InviaWorld is – mégpedig úgy, hogy ez kizárólag csak náluk van így! Valaki most vagy hazudik, vagy nem tud egymásról a két vállalat – amit szerintem kizárhatunk. Mivel számításaim szerint nagyjából egy időben indult a két honlap, talán nem ártana letisztázni, hogy akkor ki is az aki elsőként kifejlesztette ezt a “forradalmian új” módszert.

A Cryptogold aljassága akkor teljesedik ki, amikor a FAQ-ban lebeszélik az ügyfelet a saját bányászfarm létrehozásáról. Kilenc pontban sorolják fel, hogy miért nem éri meg saját gépet építeni. A legérdekesebb a vámkezelési információk, idézem: ” Vámkezelési információk: Az interneten utánanézhetsz a vámkezelési információknak. Biztosan kell számolni vámkezelési költségekkel.”

Az én válaszom, hogy nem, határozottan nem kell számolnod vele, ugyanis ha bemész egy számtech boltba, akkor már túl van a termék a vámkezelésen. És ha megvásárolsz egy gépet darabjaiban, majd összerakatod és elindítod, akkor jóval magasabb nyereséget fogsz elérni, mint a Cryptogoldnál valaha is elérnél.
De ez csak egy pont volt, ahol azt próbálják sugallni, hogy hatalmas a költsége egy saját gépnek. Nos, ez igaz is, de van egy bökkenő. 3500$-ból egy olyan gépet lehet faragni, ami a dupláját tudja a Cryptogold nyereségének és – ÉS – nincs kockázat!!! Mert a gépet megvettük és beraktuk a konyhába vagy az irodába, ahol senki nem fér hozzá, nem lopja el, stb.
Ezzel szemben a Cryptogold bármikor eltűnhet a pénzeddel és lehet, hogy csak bottal ütheted a nyomát. Ne felejtsd, minél többen vannak egy MLM-re épített, de kétséges hátterű társaságban (ahol nincs tényleges termék), annál nagyobb az esélye, hogy a tulajok megelégelik a befolyt pénzösszeget és eltűnnek vele együtt. Erre főleg olyankor kerül sor, amikor csökkenni kezd a befizetések összege.

A lifetime bányászattal operálni ezért nagyon aljas cselekedet.